2022. január 3., hétfő

Dean Koontz: Sötét zóna


" „Meg kellett halnom” – írja búcsúlevelében a sikeres és boldognak tűnő tengerésztiszt, mielőtt megöli magát. Felesége Jane Hawk, az FBI ügynöke, nem érti, mi történhetett, amikor azonban több hasonló, látszólag értelmetlen öngyilkosságról hall, elhatározza, hogy kideríti, mi áll a háttérben. Ami feltárul előtte, minden képzeletet felülmúl, így Jane Hawk lassan úgy érzi: ő az Egyesült Államok legjobban keresett szökevénye. És nem is téved nagyot…"


Baromi izgalmas ez a regény, főleg ahhoz képest, hogy ez egy sorozat első része. Olvastam már korábban D.Koontz-tól, az különálló regény volt, a stílusa és az írásmódja már ott is nagyon tetszett, de valahogy ez a sorozata az, amivel teljesen megfogott. Végig fenntartotta az izgalmat és az érdeklődésemet. Szerencsére van még 4 rész, úgyhogy jöhet a következő!



Értékelés: 5/4
Kiadó: XXI. Század, 2018
Fordította: Farkas Veronika

2021. október 10., vasárnap

Rachel Caine: Nincs menekvés



"Gina Royal maga a megtestesült középszerűség: egy félénk, közép-nyugati háziasszony, aki boldog házasságban él, és két imádni való gyereket nevel. De amikor egy autóbaleset felfedi, hogy férje sorozatgyilkosként titokban kettős életet él, Ginának új életet kell kezdenie Gwen Proctorként, félelmetes anyaharcosként. Most, hogy az exférje börtönben van, Gwen végre menedéket talál a félreeső Stillhouse Lake-ben. Bár a zaklatók és az internetes trollok, akik azt hiszik, köze volt a férje rémtetteihez, még mindig nem szálltak le róla, Gwen néha már-már elhiszi, hogy a gyerekei békében nőhetnek fel.
Ám épp amikor már kezdi megszokni új identitását, egy holttest bukkan fel a tóban, és fenyegető levelek kezdenek érkezni egy jól ismert címről. Gwennek jól meg kell gondolnia, kiben bízik, különben fény derülhet a titkára, és a gyerekei áldozatul eshetnek egy szadista gyilkosnak, aki élvezetét leli abban, hogy kínozza őt."


Egy barátom ajánlására kezdtem el olvasni, egyébként nem vettem volna a kezembe és majdnem bele is tört a bicskám. 
Az eleje nekem nagyon rétestészta volt, szinte már untam és majdnem félbe is hagytam, de aztán a közepétől elkezdett beindulni a cselekmény. 
Gwen nem volt egy szimpatikus karakter, de ahogy a vége felé egyre jobban felengedett, úgy kezdett érdekelni, hogy hova fog kifutni a cselekmény.
Végül nem bántam meg, hogy végig küzdöttem magam, mert megérte a kitartásom. Sőt legszívesebben egyből folytattam volna a második részével.
Szóval összegzésképp, ajánlom, ha van elég türelem túljutni az elején, mert a végére egy jó kis történet fog kibontakozni.



Értékelés: 5/4
Kiadó: Könyvmolyképző, 2019
Fordította: Andó Gabriella

2021. április 27., kedd

Harlan Coben: Az erdő

 




Egyik kedvenc íróm, így eléggé elfogult vagyok vele kapcsolatban. Ez a története is egy újraolvasás volt nálam. Örülök, hogy a Jaffa kiadó adta ki újra, jobb köntösben és olvashatóbb kivitelben, így remélhetőleg több emberhez is eljut majd. 
Azért is szeretem, mert tipikusan az a szerző, aki a hangulattal érzékeltet és végig fent tudja tartani a feszültséget. Itt is sikerült neki és hozta azt a stílust, amit kell. Ennyit bevezetésként és most jöjjön a véleményem.

10 évhosszú idő, akkor olvastam először, mégis voltak olyan részek, ahol felvillantak ismerős jelenetek.  
Egy húsz évvel ezelőtt történet tragédiájába csöppenünk bele. Nyári táborozás alkalmával 4 tinédzser kiszökik az erdőbe, akár sablonos történet is lehetne, de nem az, mert kettőt közülük holtan találnak, a másik kettő pedig soha nem kerül elő. Az egyik eltűnt, a főszereplő Paul Copeland megyei ügyész nővére. Paul már nem igazán foglalkozik a húsz évvel ezelőtt történtekkel, de egy gyilkossági ügy kapcsán újra felszínre kerül a régmúlt történt esemény és a szálak végül összefutnak. Dönteni kell békén hagyja a múltat vagy megpróbálja kideríteni, hogy mi is történhetett.

Aki nem egy darabolós, véres krimire vágyik, hanem egy feszültséggel teli, hangulatos krimire, annak csak ajánlani tudom.

A könyvet köszönöm a Jaffa kiadónak!

Kiadó: Jaffa, 2020

Fordította: Illés Róbert

Értékelés: 5/4


2020. március 10., kedd

Central Park



"New York, reggel nyolc óra.
Alice, a fiatal párizsi rendőrnő és Gabriel, az amerikai jazz-zongorista egymáshoz bilincselve ébrednek egy padon a Central Parkban.
Nem ismerik egymást, és arra sem emlékeznek, hogy valaha találkoztak volna. Alice előző este barátnőivel a Champs-Élysées-n bulizott, Gabriel pedig egy dublini klubban zongorázott.
Lehetetlen? És mégis…
Az első döbbenetet megannyi kérdés követi. Hogy kerültek ilyen veszélyes helyzetbe? Honnan származik a vérfolt Alice ingén? Miért hiányzik egy töltény a fegyveréből? Ha meg akarják érteni, mi történik velük, és visszatérni régi életükhöz, Alice és Gabriel kénytelenek összefogni. Az igazság, amire rábukkannak, fenekestül felforgatja az életüket…"



Mussot egy jó kortárs szerzőnek tartom, bármelyik könyvéhez is nyúl az ember, nagyon nem lő mellé és valahogy minden könyve más, így nem válik unalmassá. Ez a Central Park viszont egy jobb történet, mint a Holnap című könyve, amit előzőleg olvastam.
Olvasmányos, a csavarok sokat dobtak a történeten, így szinte letehetetlen. Bár akadtak kiszámítható részek, például, hogy Alice összejön a végén Gabriellel, de volt, ahol csak pislogtam és azt sem gondoltam, hogy a végén ez fog kiderülni ami.
Összességében végig fenntartotta a figyelmem és nagyon érdekelt hova fog kilyukadni a történet.
Kikapcsolódásnak tökéletes volt, kíváncsian várom a következő művét.


"Elég egy röpke perc, egy pillantás, egy találkozás, hogy fenekestül felforgassa az ember életét. A megfelelő ember, a megfelelő pillanatban. A sors cinkos szeszélye. "



A könyvet köszönöm a Park Könyvkiadónak!

Kiadó: Park, 2019
Fordította: Sárközy Éva
Értékelés: 5/4,5

2019. november 10., vasárnap

Ahol a folyami rákok énekelnek


"Delia ​Owens regénye Észak-Karolina ritkán lakott, mocsaras partvidékén játszódik az 1950-es és 60-as években. A történet főhőse a lápvidéken sorsára hagyott kislány, Kya Clark, aki az évek során elszigeteltségében önellátásra rendezkedik be, s alig érintkezik a környékbeliekkel.
Az első szerelem azonban Kya életét is felforgatja: a közeli kisvárosban élő Tate megtanítja olvasni, és ő az, akivel a lány osztozni tud a természet és a költészet szeretetében is. Ám nem Tate az egyetlen, aki érdeklődik a különleges, magának való lány iránt…
Egy rejtélyes gyilkosságot követően a helyi közösség felbolydul, és a gyanú hamarosan a mocsárban magányosan élő „Lápi lányra” terelődik."



Először a gyönyörű borító és az érdekes cím hívta fel a figyelmemet.
Sokan írtak róla, sokaknak lett kedvenc, számomra mégsem lett egy átütő könyv.
A történet maga egy Lápi lányról szól, a krimi szál nem is annyira erős, hiszen nem ezen volt a fő hangsúly. Ami miatt mégis tetszett és jó volt újra és újra kezembe venni és belesüppedni a történetbe, azok  a leírások voltak, a hangulat, a szép megfogalmazás és persze érdekelt, hogy mi lesz a vége, hogyan alakul a Lápi lány sorsa és a vége felé elérte, hogy izgultam érte, drukkoltam neki.
A vége meglepett, hogy a pozitív kicsengés ellenére, valahogy egy kis szomorúság is marad az emberbe.
Összességében érdekes egy könyv, de mindenképp érdemes legalább egyszer elolvasni, mert ad valami pluszt.




"A láp nem mocsár. A láp a fény hona, ahol fű nő a vízben, és a víz egybeolvad az éggel. Lassan csordogáló patakok kacskaringóznak, elviszik magukkal a napkorongot a tengerig, és a sok ezernyi sarki lúd lármája közepette hosszú lábú madarak kapnak szárnyra meglepően kecsesen, pedig mintha nem is repülésre termettek volna."


Értékelés: 5/4,5
Kiadó: Libri, 2019

2018. október 22., hétfő

Ari Folman-David Polonsky: Anne Frank naplója



"Anne Frank naplója az egyik legnagyobb példányszámban eladott könyv a világon. A képregényváltozatot a napló első megjelenésének 70. évfordulójára időzítette az Anne Frank emlékét őrző svájci alapítvány."

A Park kiadónak köszönhetően megjelent Anne Frank naplója képregény formába és úgy gondoltam itt az ideje elolvasni.
Az eredeti mű nekem kimaradt, de mindig piszkálta a fantáziámat, hogy milyen lehet
Nem bántam meg és nekem így, ilyen kivitelezésbe fogyaszthatóbb volt. Az illusztráció pedig igényes lett és tetszetős.


Értékelés: 5/4
Kiadó: Park, 2018

2018. október 21., vasárnap

Molnár Dorka: Esküszöm, hogy rosszban sántikálok


"Azok ​a nők, akiknek ezt a könyvet szántam, pontosan tudják, hogyan kell túlélni. Lehet, hogy még csak lányok, de tudják, mit akarnak, és még fontosabb: hogy mit nem. Túléltek szakítást, szívtörést, válást, vizsgaidőszakot, magányt, döntésképtelenséget, kirúgást, háztartási katasztrófát, másnaposságot, elaludt nyakat és elaludt hajat, legalább egy fajta diétát, szúrták már őket hátba, tévedtek már el, bántottak már meg olyanokat, akiket szerettek, és mégis kihúzott háttal állnak, bátran – néha vakmerően – alkotnak véleményt, formálják a világot, ami formálja őket, és igyekeznek pozitívan gondolkodni. Nem hiszem, hogy szükségetek lenne kézen fogva vezetésre, de mindenkinek szüksége van a közösség érzésére, hogy tudja, hogy nincs egyedül azokkal az akár apró-cseprő mindennapi problémákkal, amik konstans döntéshozatali helyzetben tartanak minket, az életünk minden területén. Ez inkább habkönnyű, modern füveskönyv, mint kinyilatkoztatás, a saját tapasztalataim csokorba gyűjtése, ami remélem nem csak hasznos, de meg is tud mosolyogtatni."

Hihetetlenül jópofa ez a könyv, biztos leveszem még a polcomról néhányszor.
Kikapcsolt, szórakoztatott, vannak benne nagy életigazságok is.
Olvassátok, csak ajánlani tudom.


"Nem azért utazunk, hogy megszökjünk az életből, hanem hogy az élet ne szökjön meg belőlünk. "

Értékelés: 5/4,5
Kiadó:Publio, 2014

 

Camilla Lackberg: A boszorkány



"A négyéves Linnea eltűnése egy fjällbackai tanyáról mindenkiben fájdalmas emlékeket idéz fel. Harminc évvel ezelőtt ugyanis épp ezen a helyen veszett nyoma egy másik kislánynak, akit később holtan találtak. A meggyilkolásával két tizenhárom éves lányt vádoltak, de mivel kiskorúak voltak, megúszták a börtönbüntetést. Csupán véletlen, hogy Linnea pont akkor tűnt el, amikor egyikük, az azóta világhírűvé vált Marie Wall színésznő visszatért a városba, hogy filmet forgasson?
Noha Patrik Hedström valószínűtlennek véli, a nyomozócsoport elkezdi kivizsgálni, lehet-e összefüggés a két eset között. Ebben segítségükre van Erica Falck is, aki régóta dolgozik a harminc évvel ezelőtti bűntényről szóló könyvén. Megkezdődik a hajtóvadászat, ám a helyieken eluralkodó félelem többet követel: boszorkányüldözést. Márpedig annak több évszázados hagyományai vannak errefelé…"


Nagyon vártam az írónő újabb könyvét, mert mindig egy jó kikapcsolódás és a jobb fajta skandináv krimik közé tartozik.
Amennyire vártam akkora csalódás lett, talán ez lesz az év csalódása nekem könyvek terén.
Leginkább az nem tetszett, hogy beleszőtte az aktuálpolitikát és ráadásul elég mélyen belement, néha már azt éreztem, hogy elfelejtette, igazából ez egy krimi. Nem lett volna ez rossz, enélkül a szál nélkül.
Ezek után nem biztos, hogy epekedve fogom várni a következő könyvét, meglátjuk...


Értékelés: 5/2,5
Kiadó: Animus, 2018
Fordította: Dobosi Beáta

2018. augusztus 7., kedd

Antoine Laurain: A piros notesz



 
"Egy szép párizsi reggelen Laurent Letellier épp a könyvesboltja felé igyekszik, amikor az utcán elhagyott női táskát talál.
Nincs benne semmi, amiből kiderülhetne, kié, ám annál több személyes holmit rejt: fotókat, hajcsatot, egy üveg parfümöt, dobókockákat, mobiltelefon-töltőt, Patrick Modiano egyik regényét és egy feljegyzésekkel teli, piros noteszt. Miközben Laurent a noteszt lapozgatja és az ismeretlen nőtől származó feljegyzéseket olvasgatja, egyre erősebbé válik benne az elhatározás: meg kell találnia a táska tulajdonosát. Kitartó nyomozása szép lassan szerelmi fogócskává alakul, amely nemcsak az ő, de a titokzatos ismeretlen életét is fenekestül felforgatja…"

Szerettem ezt a történetet. Egyszerű, gyorsan haladós, mégis ad valami pluszt. Ráadásul könyvekről is szó esik, külön pozitívum. 
A másik amit szerettem, hogy nagyon jól átadja a párizsi hangulatot és igazi kikapcsolódást nyújt.
Ki is vettem a könyvtárból a szerző első könyvét, nagyon kíváncsi leszek.


Értékelés: 5/4,5
Kiadó: Park, 2018
Fordította: Kiss Kornélia

Mel Sherratt: A lányok a szomszédból


"Egy MÁR halott. Egy MÉG nem.
Egy meleg, tavaszi estén öt tini találkozik egy városi parkban. Csak négyen jönnek ki élve. Fél évvel a tizenöt esztendős Deanna Miller halála után valaki üldözőbe veszi a Stockleigh-i tizenéveseket, és elvetemült támadások sorozata rázza meg a kis közösséget. Deannáért állnak bosszút? Vagy többről van szó? Eden Berrisford nyomozó versenyt fut az idővel, hogy elkapja a támadások mögött álló aberrált alakot. Ám amikor az unokahúga, Jess Mount tűnik el, személyessé válik számára az ügy…
Az emberrabló Jess életét fenyegeti. Vajon sikerül Edennek megmentenie az unokahúgát? Vagy Stockleigh lakói kénytelenek egy újabb lányukat meggyászolni?"

Nem nyerte el a tetszésem ez a könyv, a fülszöveg alapján jobbra számítottam. Ez egy nagyon gyenge thriller volt. Nincs is értelme rá szót vesztegetni.
Csak annak ajánlom, aki bátor és van türelme.

Értékelés: 5/2
Kiadó: Művelt Nép, 2018
Fordította: Debreczeni Kinga

2018. május 6., vasárnap

Harlan Coben: Ne engedj el


"Napoleon ​"Nap" Dumas New Jersey-i kisvárosi detektív egész világa romba dől, amikor gimnazista korában ikertestvérét, Leót és Leo barátnőjét, Dianát holtan találják a vasúti síneken, majd szerelme, Maura szakít vele, hogy aztán minden magyarázat nélkül kámforrá váljon. Mi történhetett ezen a tragikus napon? Lehetséges, hogy a két sötét rejtély összefügg, vagy csupán a vak véletlen tette tönkre Nap életét? 
Tizenöt évvel később Nap megdöbbentő jelre bukkan, amikor egy rendőrgyilkosság helyszínén megtalálja Maura ujjlenyomatát. Az áldozat, Rex Canton ráadásul nemcsak közös osztálytársuk volt, de Leóval együtt egy titkos diákkör tagja is. A szálak mindinkább összekuszálódnak, amikor a társaság egy újabb tagjának vész nyoma. Napben gyanú ébred: talán csak nem ahhoz az elhagyatott katonai bázishoz van köze a szörnyűségeknek, amely iránt a kör tagjai élénken érdeklődtek?
Ahogy Nap egyre mélyebbre ás a múltba, válaszok helyett újabb és újabb nyugtalanító kérdések buknak a felszínre. Valakik mindenáron meg akarják akadályozni, hogy fény derüljön ama bizonyos nap titkára – talán, mert hátborzongatóbb, mint azt Nap legrémesebb álmaiban gondolta volna…"


Kellett már egy új Coben a lelkemnek, még mindig ő az egyik kedvenc íróm.
Ebben az új könyvében is megkaptam azt, amit eddig. Gördülékeny, olvasmányos, izgalmas, se túl hosszú, se túl rövid és sikerült kitalálnom azt is, hogy ki a főmumus. Tetszett az is, hogy belecsempészett egy kis szerelmi szálat, így volt kerek egész.
Aki egy jó krimire vágyik, annak csak ajánlani tudom. Nagyon várom a következőt.

Értékelés: 5/4
Kiadó: Jaffa, 2018
Fordította: Holbok Zoltán

Vágyaim listája





"A vidéki kisvárosban élő rövidáruboltost, Jocelyn Gourbette-et egy nap hatalmas szerencse éri: nyer a lottón. Bármit megvehetne magának, amit csak akar, őt mégis az foglalkoztatja, nem éppen most veszít-e el mindent, ami fontos volt számára."


Témából adódóan azt gondolnánk, hogy ez egy sablonos történet lesz, de nem az.
Könyvünk főszereplője nyer a lottón és egészen egyedi módon kezeli a helyzetet. Ki ne gondolkodott volna már el azon, hogy mi lenne, ha nyerne. Az viszont kevés embernek jut eszébe, hogy mi lenne, ha félretennénk és átgondolnánk mi is legyen, ahogy Jocelyne is teszi.
A végkifejlet viszont meglepett, egyáltalán nem erre számítottam és az is váratlanul ért, hogy végül ez nem egy vidám történet lett.
Elgondolkodtató és van benne tanulság bőven, úgyhogy mindenképp érdemes elolvasni. A rövidsége is tetszett, nekem így volt kerek egész. Sokáig velem lesz még ez a történet.


Értékelés: 5/4
Kiadó: Park, 2014
Fordította: Tóth Réka

2018. április 14., szombat

Mary Higgins Clark: Téged nem lehet elfelejteni


"A ​The New York Times No. 1 bestsellerében egy manhattani baleseti sebészt a kisfia szeme láttára ölnek meg egy játszótéren. Öt év elteltével a gyilkos még mindig szabadlábon van 
Amikor Laurie Moran férjét brutálisan meggyilkolták, csak a hároméves Timmy látta az édesapja gyilkosának arcát. Az átható kék szempár még öt évvel később is kísérti álmában Timmyt.
Laurie-t még nagyobb félelem nyomasztja a gyilkos fenyegetése, amelyet odakiáltott a fiának, miközben elmenekült a helyszínről: Mondd meg anyádnak, ő lesz a következő, utána pedig te jössz
És az asszonynak most ismét gyilkossággal van dolga, ezúttal egy megtörtént, de megoldatlan bűnügyekkel foglalkozó tévésorozat producereként."



Valahogy nem nyert meg magának. Ez is egy sorozat, lehet, hogy majd egyszer folytatni fogom, de most túl sok az engem érdeklő könyv, hogy beleférjen egy annyira nem nyerő könyv.
Pedig a történet maga jó, de a stílusa valahogy nem az igazi és nekem sok pluszt és maradandót nem adott.

Értékelés:5/3
Kiadó: XXI. Század, 2016
Fordította:Simonyi Ágnes

2018. március 27., kedd

Stefan Ahnhem: A fantom




"Egy technikatanár saját tantermében lesz brutális gyilkosság áldozata. A gyilkos egy 1980-as évekből származó osztályképet helyez a holttest mellé, amelyen az áldozat arcát fekete tussal áthúzta.
Fabian Risk évekig a stockholmi rendőrség alkalmazásában állt, most pedig családjával hazatér szülővárosába, Helsingborgba. Ám alig érkeznek meg új házukhoz, főnöke máris megjelenik, és bevonja őt a nyomozásba: az áldozat ugyanis Fabian egyik régi osztálytársa. De hamarosan kiviláglik, hogy a technikatanár korántsem az utolsó áldozat, a gyilkosság pedig egy ördögi pontossággal kitervelt gyilkosságsorozat része."





Régóta olvasok krimit, beleértve a skandináv krimiket is, de ilyen még nem került a kezembe.
Először is nekem túl elhúzott volt, a végén már előre lapoztam, mert nem bírtam kivárni mire eljut a megoldáshoz.
A másik pedig, hogy kicsit túl sok volt a brutalitás benne, de hogy pozitívat is mondjak róla a hangulata és az, hogy miután letettem a könyvet utána is még eszembe jutott a történet abszolút pozitív és mégiscsak tud valamit az író.
Természetesen ez is sorozat lesz, azt viszont még nem tudom, hogy folytatom e. A főszereplőt -Fabian Risk- megkedveltem, úgyhogy lehetséges.
Aki bírja a brutális krimiket és van türelme kivárni a végkifejletet, annak csak ajánlani tudom.

Értékelés: 5/3,5
Kiadó: Animus, 2017
Fordította: Annus Ildikó

2018. március 26., hétfő

A nő a tízes kabinból




"Lo Blacklock újságíró, egy utazási magazinnál dolgozik. Izgalmas előrelépési lehetőség áll előtte: eltölthet egy egész hetet egy VIP-luxushajóúton. Kezdetben Lo kitűnően érzi magát, a kabinok elegánsak, a vacsorák, a partik fényűzőek, a társaság előkelő. De ahogy telik, múlik az idő, hűvös szelek fújják át a hajót, szürke ég telepedik a fedélzetre, és Lo olyan eseménynek lesz szemtanúja, amit korábban csak a rémálmaiban tudott volna elképzelni. Egy nőt kidobnak a hajóból. 
Az utasok mind bebiztosítják magukat, a hajó pedig úgy szeli tovább a hullámokat, mintha mi sem történt volna. Egyedül Lo próbál elkeseredetten választ találni a kérdéseire, és felfedni az igazságot: valami szörnyűségeset…"



Elég hamar sorra kerítettem az írónő újabb könyvét, itt is látszik, hogy hatással volt rám. Szerencsére nem kellett csalódnom, hozta azt a hangulatot, amit az előző könyvébe már megszoktunk.
A történet maga nekem kicsit furcsa volt. Érdekesen indult és értem én, hogy nem lehet egyből belevágni a közepébe, de nem értettem, hogy hogy fog ebből az kikerekedni, amit a fülszöveg is elárul. Aztán ahogy haladtak az események úgy kezdett kibontakozni a cselekmény és igazából a közepe, vége felé kezdett izgalmassá válni. Végül pedig egy váratlan csavar került a végére, ami meglepett. Ennek ellenére nem nyerte el a tetszésem  teljesen.
Összességében ez egy jó és izgalmas könyv, csak az elején kell túlesni valahogy.
Ha választanom kellene, akkor inkább az előző könyvét ajánlanám, nekem az jobban tetszett.

Értékelés: 5/4
Kiadó: Gabo, 2017
Fordította: Benedek Leila


2018. február 23., péntek

Anna Gavalda: Billie

"Anna Gavalda a rejtőzködőknek ajánlja ezt a regényét. „A láthatatlanság harcosainak", akik a társadalom peremére kerültek, és „reggeltől estig levegő után kapkodnak", ha nagy küzdelmek árán mégis meg szeretnék valósítani önmagukat. Egyik főhősét Francknak hívják – mert a fiú anyja imádta Franck Alamo énekest. A másikat Billie-nek – mert a lány anyja rajongott Michael Jacksonért és a Billie Jeanért. Vagyis két külön világból érkező fiatal találkozik, akik mégis megértik egymás szenvedéseit: Franck a homoszexualitása miatt kerül kényelmetlen helyzetekbe, Billie a katasztrofális gyerekkora emlékeitől próbál megszabadulni. Anna Gavalda a rá jellemző lélektani érzékenységgel mutatja meg humorral és olvasmányosan, hogy hogyan lehet a folytonos kudarcok ellenére továbblépni, sőt napról napra megküzdve önmagunkkal és a lehúzó közeggel akár még kiteljesedni is." 


Régen olvastam már Gavaldát, volt 1-2 könyve ami annyira nem nyerte el a tetszésem. Az Édes életünk című művét például félbehagytam, nem kizárt, hogy a távoli jövőbe megpróbálkozok vele újra.
Összességében azonban jó szívvel gondolok az írónőre. Ráadásul tavaly jelent meg az új novellája, Életre kelni címmel és gondoltam előtte bepótolom az elmaradásomat.

Ami nem mást, mint a Billie című könyve, ami valamiért kimaradt nekem, lehet, hogy okkal, ugyanis szenvedés volt ez a regénye.
A főszereplő Billie csapongásai, néhol nem tudtam kivenni, hogy mire gondol, a nyomasztó, elkeseredett hangulat, ami elfogott olvasás közbe.
Értem a mögöttes mondanivalóját és van mélysége a könyvnek, valamiért mégse nyert meg magának. Valahogy a lezárás is olyan lett, hogy adok is, de mégse.
Ez után a történet után muszáj lesz elolvasnom a Szerettem őt kisregényét, ez ugyanis a kedvencem az írónőtől. Remélem visszabillenti a mérleget és újult erővel tudom elolvasni az új könyvét.



Értékelés: 5/1,5
Kiadó: Magvető, 2015
Fordította: Tótfalusi Ágnes

2018. február 22., csütörtök

Ruth Ware: Sötét erdő közepén

                                                         

"Nora tíz éve nem találkozott Clare-rel. Egy nap otthagyta az iskolát, és többet vissza sem nézett.
Aztán váratlanul meghívják Clare lánybúcsújára. Ezzel lehetőséget kap arra, hogy végre lezárja a múltat…
De a dolgok rosszul alakulnak. Nagyon rosszul.
Van, ami nem maradhat örökké titokban."


Belekezdtem könyvekbe és valahogy egyik se fogott meg, aztán megláttam a polcon ezt a könyvet, gondoltam miért ne, krimi, az mindig leköt, tegyünk egy próbát.
Nem gondoltam, hogy ennyire beszippant. Ez egy zseniális könyv. Az idei év első olyan könyve, ami megfogott a stílusával és nem tudtam letenni, aztán a végén már késleltettem az olvasását, hogy minél tovább tartson.

Nem kimondott krimi ez, van benne thriller is jócskán. Tetszett az üvegház, az erdő közepén, a világtól elzárva. Mindig szerettem volna eltölteni pár napot egy ilyen házba. A könyv cselekménye is nagyrészt itt játszódik, szinte ott voltam én is a szereplőkkel együtt és velük együtt fejtegettem, hogy mi lehet a rejtély kulcsa.
Aki egy izgalmas, lebilincselő könyvre vágyik, annak csak ajánlani tudom. A borító és a cím pedig telitalálat, hűen tükrözi a történetet.

Kíváncsi vagyok a tavaly megjelent könyvére is /A nő a tízes kabinból/. Ha az is ilyen jól megírt sztori, akkor lesz egy újabb kedvenc írónőm.



Képtalálat a következőre: „üvegház az erdőközepén”
"Sötét erdő közepén, sötét ház áll,
Sötét házban sötét kis szoba,
Sötét kis szobában sötét szekrény őrzi
A sötét titkokat."


"Futhatsz, de el nem menekülhetsz."


Értékelés: 5/4,5
Kiadó: Gabo, 2016
Fordította: Szabó Luca

2018. január 21., vasárnap

Eleanor Oliphant köszöni, jól van

"A fura lány, Eleanor Oliphant élete óraműpontossággal működik, és tökéletesen üres. Emberi kapcsolata csak anyukával van, akivel minden héten egyszer beszél telefonon, és attól is csak az ekcémája lesz rosszabb. Neki minden éppen így jó; köszöni, jól van. Egy nap azonban meglátja a tökéletes férfit, aki még talán anyukának is tetszene, és onnantól kezdve mindent megtesz, hogy kapcsolatba kerülhessen kiszemeltjével. Ebben viszont folyton megzavarja bosszantó új kollégája, Raymond, akit a kiszámíthatatlan események újra és újra az útjába sodornak. Az események felgyorsulnak Eleanor körül, aki harmincévesen kész végre szembenézni az addig mélyen magába temetett gyermekkorával…"


Először a cím és a borító fogott meg, aztán elolvastam a fülszöveget és azt mondtam, hogy nekem ez a könyv kell.
Jó volt végre egy olyan főszereplőről olvasni, aki furcsa, különc és van mersze vállalni önmagát.
Tetszett, ahogy kialakult Eleanor és Raymond kapcsolata, viszont Eleanor és az anyukája közötti beszélgetések néhol már idegesítettetek.
A végén még meglepetést is tudott okozni az író, nem semmi volt az a csavar amit beletett. Azért végül jobb, hogy Eleanor nyitottabb lett, változtatott nemcsak a külsején, hanem a dolgokhoz való hozzáállásán is, köszönhetően ez Raymondnak is.
Tetszett, kikapcsolt, szórakoztatott, nem bántam meg, hogy a polcomra került.

"Egy ábrándban bármit megvalósíthatunk, bármit az égvilágon."

"Tapasztalatból tudtam, hogy az élet soha nem kínál egyenes utat, úgyhogy megpróbáltam előrevetíteni a várható nehézségeket, és kivédeni őket."


Értékelés: 5/4,5
Kiadó: Ventus Libro, 2017
Fordította: Szalai Virág

2018. január 7., vasárnap

Marina





"1980, Barcelona. Óscar Drai, egy óvárosi bentlakásos intézet lakója szívesen barangol az iskola környékén omladozó régi paloták közt. Egy alkalommal be is merészkedik az egyik elhagyatottnak látszó épületbe, ahol a látszat ellenére laknak: egy festőművész és kamasz lánya, az írói ambíciókat dédelgető bátor, szépséges Marina.
A két fiatal közt szerelmes barátság szövődik, és a lány egyszer elviszi Óscart a titokzatos árnyakkal teli régi temetőbe. Az egyik sírhoz rendszeresen kijár egy lefátyolozott személy, akiről nem lehet tudni, nő-e, férfi-e vagy inkább kísértet. Letesz egy szál virágot, aztán ellebeg.
A síron nincs név, csak egy szétterjesztett szárnyú fekete pillangó vésete.
Óscar és Marina a jelenést követve további fekete pillangók nyomára jut, és vérfagyasztó kalandokba keveredik."


'J'avais toujours pensé que les vieilles gares de chemin de fer étaient l'un des rares lieux magiques qui restaient encore dans le monde. Là, les fantômes de souvenirs et d'adieux se mêlaient aux départs de centaines de voyages pour des destinations lointaines et sans retour.'  -Carlos Ruiz Zafòn  in Marina.

Zafón hihetetlenül jól ábrázol és adja vissza a hangulatot.
Egy molyos kihívásnak köszönhetően nem halogathattam tovább az olvasását és nem bántam meg. Már régóta a polcomon vesztegel és egyszer el is kezdtem olvasni, valahogy akkor nem erre vágytam, most viszont megfogott a hangulata és nem eresztett. Ahogy elkezdtem olvasni, tudtam, hogy baljós hangulatú könyv lesz, arra viszont nem számítottam, hogy ennyire szomorú is. Pozitívuma viszont, hogy nem húz le teljesen, mert pozitívan próbálja szemlélni a dolgokat. Összességében tetszett és annak ellenére, hogy nem hosszú könyv teljes, egész történetet kapunk.
Rájöttem, hogy Az Elfeledett Könyvek Temetője sorozatát még nem olvastam teljes egészében, a hiányzó részeket meg is rendeltem, kíváncsi vagyok, hogy egymás után olvasva milyen lesz.
Olvassátok a könyveit, csak ajánlani tudom.

HISTORIAS EN LA MOCHILA: Marina, de Carlos Ruiz Zafón, por Ancrugon Óscar Drai es un muchacho de quince años que vive en un internado de Barcelona, del cual se escapa con frecuencia en los atardeceres para perderse por las calles de una ciudad misteriosa con inmensas casas burguesas deshabitadas y rodeadas de enormes jardines, donde su fantasía se desborda transportándole fuera de su vida rutinaria y sin motivaciones.


marina-carlos-ruiz-zafon-reseña-novela-blog-literario-libro-cafe-y-manta


"Aki nem tudja, merre tart, az sehová sem érkezik meg"

"Lelkünk padlásán valamennyien őrzünk egy-egy titkot. Íme itt az enyém"

"Marina egyszer azt mondta, hogy csak arra emlékszünk, ami sosem történt meg"



Értékelés: 5/4,5
Kiadó: Európa, 2016
Fordította: Tomcsányi Zsuzsanna

2017. december 31., vasárnap

Év végi összegzés-2017



gabby-the-dauntless-warlock: “ Day 11: Bookshelf ”
A Goodreads könyves oldalon a kihívást teljesítettem, 65 könyvet határoztam meg egész évre és nemhogy sikerült teljesítenem, de még túl is teljesítettem, 71 elolvasott könyv lett a vége.
Idén próbáltam feszegetni a határaimat, sok pszichothrilleres könyv a kezembe került és a szépirodalom felé is jobban kacsintgattam, az utóbbit jövőre mindenképp folytatom, hiszen a könyvtárból kivett könyvek még várnak rám és ott vannak a polcomon lévők is.
Rengeteg olyan könyv jelent meg idén, ami felkeltette a kíváncsiságom, jócskán bővült a várólistám/kívánságlistám. Remélem a január ilyen szempontból is nyugis lesz és sikerül felzárkóznom.

Idén aktívabb voltam könyves események, molyos kihívások terén, amit jövőre is folytatni szeretnék.
Olvasás részről pozitívan zárom ezt az évet, fedeztem fel új írókat: Nicolas Barreau, Angela Marsons, Alessandro Baricco, Charles Bukowski, Jenna Evans Welch, akiknek a többi könyvét is el fogom olvasni.
Sikerült olvasnom a kedvencem íróim könyvei közül is. Például Karen Rose: Közelebb, mint hinnéd könyve nagyon tetszett, Harlan Coben könyvei nem voltak annyira maradandóak, de hozta az elvártat, ugyanilyen volt Lawrence Block is és Guillaume Musso: Az angyal hív c. könyve sem volt rossz, de mást vártam tőle.

Vásárlás szempontjából elszabadultam idén, többet költöttem könyvekre, mint 2016-ban. 30 könyv beszerzésem volt, ebben azért van ajándék, potya könyv és egy recenziós is. Lett két dedikált könyvem, aminek nagyon örülök.

A fogadalmam jövőre, hogy most már tényleg olvasok angolul is és a blogommal is jobban foglalkozom, megpróbálok több könyvről értékelést írni, meglátjuk.

2017. december 30., szombat

Elit játszma

                                         Molly Bloom: Elit játszma



"Az Elit játszmában Molly Bloom részletesen felfedi, hogyan építette fel a világ egyik legexkluzívabb, illegális pókerbirodalmát, ahol óriási tétekben folyt a játék. Sztorija bennfentes beszámoló a mértéktelenségről és a veszélyek vállalásáról, a csillogásról és a mohóságról.
A 2000-es évek végén Molly Bloom, ez a csinos, húszas éveit taposó, barna hajú fiatal nő futtatta Hollywood legmagasabb beugrójú, legfelkapottabb pókercsatáit. Egy személyben ő volt a játék házigazdája, oroszlánszelídítője, ügynöke és éltető oxigénje. Mindenki be akart jutni hozzá, de csak keveseknek adatott meg, hogy belépjenek a szentélyébe.
Több százmillió dollár cserélt gazdát az asztalánál, volt, aki elképesztő összegeket nyert, és volt, aki bukott. Molly játéka a hírességek játéka lett: celebeké, üzleti moguloké, milliomosoké. A kártyacsatákat fényűző, pompás kilátással rendelkező, ízlésesen berendezett lakosztályokban szervezte meg. Magánrepülőgépen utazgatott, elegáns éttermekben vacsorázott, hollywoodi filmstúdiók vezetőivel barátkozott, jóképű, befolyásos férfiak csapták neki a szelet, tudomással bírt a legkényesebb pletykákról, míg aztán össze nem omlott körülötte minden.
Az Elit játszma betekintést nyújt a póker csillogó és izgalmas világának színfalai mögé, abba az életbe, amelyet Molly magának teremtett, majd elveszített – és megismerhetjük mindazt, amit eközben saját kárán megtanult."



Jó stílusban megírt történet ez, izgalmas volt belelátni ebbe a világba. Igaz helyenként nekem kicsit elnyújtott volt, néhol túlságosan belement a póker szabályokba és az ezzel kapcsolatos tudnivalókba, de ezt leszámítva olvastatta magát.
Tetszett, bár felvetődött bennem, hogy mennyi a valóság és mennyi a fikció a könyvben.
Akit érdekel a póker világa és egy gördülékeny, szinte letehetetlen könyvre vágyik, annak csak ajánlani tudom.
Kíváncsi vagyok a filmre is, ami majd csak jövőre jön, de trailer alapján érdekesnek tűnik.



Értékelés: 5/4,5
Kiadó: Agave, 2017
Fordította: Rácz Péter

2017. december 26., kedd

24 órás read-a-thon

ColourfulFantasy blogján láttam meg ezt a kihívást. A lényege, hogy egy nap alatt olvassunk el egy könyvet. Lassan olvasós ember vagyok, de gondoltam miért ne, tegyünk egy próbát. Majdnem összejött, több, mint a feléig eljutottam a könyvnek. Úgyhogy összességében sikeresnek könyvelem el ezt a kihívást és másnap be is fejeztem a könyvet. Erről lenne szó:

Arnaldur Indriðason: Vérvonal

 "Reykjavíki lakásán gyilkosság áldozata lesz egy idős férfi. Erlendur, a nyomozó különös üzenetet talál a holttesten, s egy fiók mélyéről előkerülő, elmosódott fotó is gyanús a számára. Erlendurnak nem sokat kell kutakodnia a halott férfi múltjában, hogy kiderüljön: negyven évvel ezelőtt valaki feljelentette nemi erőszakért. De van-e valami köze ennek a régi, nem bizonyított ügynek ahhoz, hogy betörték a koponyáját? Hiszen egy, az idős ember által esetleg tetten ért besurranó tolvaj is lehetett a gyilkos. Erlendurnak régi, fájó sebeket kell feltépnie a válaszért, miközben magánéletében is épp elég az elrendeznivaló."


Nem olvastam még az írótól, ez volt az első könyvem, annyira nem volt rossz, de nekem kicsit nyomasztó volt. 


Értékelés: 5/3,5
Kiadó: Animus, 2015
Fordította: Tótfalusi István

Lawrence Block

Újra felfedeztem magamnak Lawrence Block-ot, zseniális író, aki szereti a krimit, annak csak ajánlani tudom.
Nemrég ledaráltam - elég hamar - egymás után a Matthew Scudder sorozat még nem olvasott részeit, mert most ez kellett, egy jó stílusú krimi.
Viszont bajban vagyok, mert kifogytam a könyveiből, jöhetne tőle már egy újabb regény. Még a Bérgyilkos sorozatából hátravan két rész, de az eddig olvasott részek valahogy nem tetszettek, csak azért fejezem be, mert rajongója vagyok.



Tánc a mészárszéken

"Matt Scudder szerint senki sem állhat az erkölcs és a törvény fölött pénze, hatalma és befolyása miatt, éppen ezért azonnal igent mond, amikor megbízzák azzal, hogy derítse ki, Richard Thurman valóban megölte-e gyönyörű és terhes feleségét – és még meg is úszta a gyilkosságot. A kérdésre meglehetősen egyszerű a válasz, csakhogy New York nem az a város, ahol az ember bármit könnyen megkaphat. Scudder, amikor még keményen piált, a város minden utcasarkán otthagyott egy darabot a lelkéből, ám ez az ügy mindennél mocskosabb, amit a Nagy Almában megtapasztalt. A nyomokat követve eljut a város szexiparának legaljára, ahol egy fiatal gyerek élete nem más, mint egy árucikk, amit meg lehet venni, tönkre lehet tenni… aztán elpusztítani."

A halál völgyében

"Jerry Broadfield azt hiszi magáról, hogy jó zsaru. De amikor megkeresi a manhattani különleges ügyészt, hogy kipakoljon a rendőrségi korrupcióról, kollegái érthető módon megneheztelnek rá. Jerryt ez egészen addig nem nagyon érdekli, amíg egy halott prostituáltat nem találnak a lakásában.
Mondhat bármit, senki nem hisz neki. Kivéve Matthew Scuddert, aki ugyan nem kedveli Jerryt, de számára az igazság mindennél fontosabb, így nyomozni kezd. Akár a zsaruk akarata ellenére is. Scudder sejti, hogy nehéz dolga lesz. Azt is sejti, hogy ha meg akarja találni a gyilkost, akkor New York legmélyebb bugyraiba kell alászállnia, mert egy ártatlan emberen valakinek segíteni kell. Még akkor is, ha ezt senki sem akarja."


Nyolcmillió halál

"Matt Scudder küzdelme korántsem ért véget az alkohollal. Az életbenmaradás könnyebbnek tűnik, mint a józanság. Ekkor keresi meg egy prostituált, hogy segítsen neki szakítani a stricijével. Scudder segít, a nőt azonban brutálisan megölik. Gyilkosának felkutatásával nem más bízza meg, mint a nő volt stricije. Scudder ismét lemerül a város legsötétebb, pokoli bugyraiba, ahol az erőszak és a pénz az úr. New York a nyolcmillió halál városa, és ezzel nap mint nap szembesülnie kell. "

Sírok között

"A nagymenő drogkereskedő Kenan Khoury gazdag ember, így nem csoda, hogy felesége emberrablók céltáblájává válik. Kenan kifizeti a váltságdíjat, feleségét pedig visszajuttatják hozzá az emberrablók – darabokban. Mivel a drogkereskedő nem fordulhat a rendőrséghez, Matt Scudder segítségét veszi igénybe, akinek először azt kell kiderítenie, hogy mi lehetett az emberrablók valódi indítéka. Scudder hamarosan két, kegyelmet nem ismerő szadista pszichopata nyomában találja magát, akiknek végzetesen beteg és kegyetlen játéka csak most kezdődött el."


Tánc a mészárszéken és a Nyolcmillió halál nem okozott maradandó élményt és A halál völgyében sem jött be annyira. Hozta a szokásos, elvárt papírformát, de valahogy a történet maga nem nyerte el a tetszésem.
A Sírok között című könyvét viszont alig vártam, hogy olvashassam. Kicsit nehezen indultak be az események, de egy idő után szerencsére elkezdett pörögni és csak kapkodtam a fejem. Hangulata és stílusa ugyanaz volt, mint az eddigiek, ezért aztán jó volt olvasni, de nem ez lett a kedvenc részem.

Összességében szerettem a Matthew Scudder sorozatot,voltak letehetetlen részek és voltak kevésbé jók, de mindig kikapcsolt és hozta azt, amit egy jó krimitől várok.


2017. október 11., szerda

Guillaume Musso: Az angyal hív



"New York. Kennedy repülőtér. A zsúfolt csarnokban egymásnak ütközik egy férfi és egy nő. Némi vita után mindketten folytatják útjukat. Madeline és Jonathan korábban soha nem találkozott, és soha nem kellett volna viszontlátniuk egymást. De a holmijukat összeszedve véletlenül elcserélik a mobiljaikat. Mire észreveszik a tévedésüket, már 10 ezer kilométer választja el őket egymástól: a nőnek virágboltja van Párizsban, a férfi egy San Franciscó-i éttermet vezet. Kíváncsiságuknak engedve mindketten átnézik a másik telefonjának tartalmát. Kettős indiszkréció és egy nagy felfedezés: életüket összeköti egy titok, amelyről azt hitték, sikerült örökre eltemetniük."


Az író régi könyveire visszaemlékezve a stílusa és a történetének a hangulata is más lett, talán emiatt volt nekem egy kicsit csalódás ez a történet, mást vártam.
Ráadásul a fülszöveg alapján nem gondoltam, hogy ilyen mély tartalmú könyv lesz ez. Mindezek ellenére azért tetszett. A sors itt is szerepet játszik, vannak benne elgondolkodtató részek, olvasmányos, megéri elolvasni és még mindig nagyon jó írónak tartom, csak ajánlani tudom.

Két könyve még hátravan, az egyik a Mi lesz velem nélküled?, a másik az új regénye a Holnap, ezekről is mindenképp írni fogok. Kíváncsian várom, hogy ezeknek milyen lesz a hangulata és a stílusa.

„Létünk nagy gyötrődése onnét származik, hogy örökösen egyedül vagyunk, és minden erőfeszítésünk, minden tevékenységünk arra irányul, hogy magányunkból kimeneküljünk.”
Guy de Maupassant


"Sokáig boldogtalan voltam. Valahányszor igazán szomorú lettem, egy Victor Hugónak tulajdonított mondatba kapaszkodtam, amit bemásoltam a naplóm első oldalára: „Egy életnek azok a legszebb évei, amelyeket még nem élt meg az ember."

Értékelés: 5/4
Kiadó: Park, 2016
Fordította: V. Detre Zsuzsa

2017. október 9., hétfő

​Kaithy Reichs: Csont és vér


"Temperance Brennan, miután a házassága tönkrement, Kanadába költözött, hogy új életet kezdjen. Montrealban dolgozik törvényszéki antropológusként. A lánya egyetemre jár az Egyesült Államokban, így az egyedülálló Tempe, aki sikeresen kilábalt alkoholizmusából, minden idejét a munkájának szenteli. 
A város egyik parkjában szemeteszsákokba csomagolt, oszló emberi maradványokat találnak. A szörnyű lelethez Tempe-et riasztják, akiben – egy korábbi eset kapcsán, bizonyos hasonlóságok alapján – felmerül a gyanú, hogy talán nem elszigetelt bűntényről van szó. Nyomozni kezd maga is, jóllehet rendőr kollégái ezt nem nézik jó szemmel, túlbuzgóságának tudják be a dolgot. Ám dr. Brennan szívósan kutakodik, s egyre több nyomra bukkan. Lehet, hogy sorozatgyilkos garázdálkodik a városban?
Az újabb áldozatok felbukkanása arra mutat, hogy mégiscsak Tempe-nek van igaza, aki maga is halálos veszélybe kerül…"


A 3. résszel kezdtem anno és nem fogott meg annyira, hogy elkezdjem sorba olvasni a sorozatot. Nemrégiben mégis kivettem a könyvtárból az első részt, hogy újra megpróbálkozzak vele, de ismételten nem kapott el a gépszíj. Ez a sorozat nem nekem íródott. Nem mondom, hogy nem voltak benne jó részek, de nekem túlságosan elnyújtott volt és hosszú, ha rövidebb lett volna, kevesebb olyan résszel ami engem annyira nem fog meg, akkor nem lett volna gond, de így...

Értékelés: 5/3,5
Kiadó: Ulpius-ház, 2011
Fordította: Szabados Tamás

2017. október 7., szombat

Összeomlás

B. A. Paris: Összeomlás

  "Ha önmagadban sem bízhatsz, kiben bízhatsz?
Azon az éjszakán kezdődött az erdőben.
Cass Anderson nem állt meg segíteni annak a nőnek az autóban, és az a nő immár halott.
Azóta néma telefonhívások teszik pokollá Cass életét, és biztos benne, hogy figyelik.
A bűntudat lassan felemészti, kezd mindent elfelejteni. Hogy bevette-e a gyógyszerét, hogy mi a háza biztonsági berendezésének a kódja, vagy hogy volt-e vér azon a késen a konyhában."



A szerző előző könyve - Zárt ajtók mögött- után biztos voltam benne, hogy a következő könyvét is felteszem a listámra.
Ez az irománya szintén jó kis pszicho thriller lett, tetszett, viszont a közepe táján enyhén lassú víz partot mos jellegű volt, aztán a végén begyorsult és váratlan fordulattal lezárta.
Egy kicsit az az érzésem is megvolt, hogy hasonlít az előző könyvére, mintha más háttérrel, de ugyanazt írta volna meg, ennek ellenére a feszültség keltés és a hangulat ebben a könyvében is átjött. Nem is tudtam egyhuzamba olvasni sokáig, mert kissé nyomasztó volt.
Aki egy jó kis pszicho thrillerre vágyik, annak jó szívvel ajánlom.


Értékelés: 5/4
Kiadó: Művelt Nép, 2017
Fordította: Gálvölgyi Judit

2017. szeptember 5., kedd

Rongybaba


"Hat ember maradványaiból összevarrt egyetlen holttestet találnak egy londoni lakásban.
Az áldozatot Rongybabának nevezik el. Ki követhette el ezt a borzalmat? Van-e összefüggés a bizarr eset és a pár évvel korábbi gyilkosságsorozat közt, amely miatt William „Wolf” Fawkes nyomozót kényszer-gyógykezelésre ítélték?
William és társa, Emily Baxter őrmester nyomozását levakarhatatlan sajtóhiénák hada követi – a „Rongybabás gyilkos” eközben bestiális listát küld a vérszagra gyűlő újságíróknak: hat ember neve szerepel rajta, és a meggyilkolásuk tervezett időpontja…
Mi kapcsolja össze a hat áldozatot?
Miközben Wolfék versenyt futnak az idővel, a gyilkos valahol a közelben lapul…"

Féltem nekiállni ennek a könyvnek, de a kíváncsiságom legyőzte a félelmem és ráadásul ajánlották is, hogy mindenképp olvassam el.
Igaz, hogy volt benne 1-2 rész, ami nekem már sok volt, de hihetetlenül jó és gördülékeny ennek a fickónak a stílusa. Szinte bántam minden alkalmat, amikor le kellett tennem és alig vártam, hogy folytathassam az olvasását.
Meglepett, hogy lesz folytatása, de hátha tudja hozni továbbra is ezt a szintet. Mindenképp el fogom olvasni, mert a kezdés jó volt.
Aki bírja az ilyen típusú könyveket, annak csak ajánlani tudom.


"A nagyapám mindig azt mondta: „Akinek nincsenek ellenségei, annak elvei sincsenek." "


Kiadó: Libri, 2017
Fordította: Illés Róbert
Értékelés: 5/4

2017. augusztus 15., kedd

Várható megjelenések

 
Sue Fortin: A lány, aki hazudott


"Erin és Roisin barátok voltak, aztán egy halálos baleset mindkettejük életét összezúzta. Majd Roisin felfedezi Erin azóta, egy évtizeden át őrzött titkát, és eltökélten igyekszik elérni, hogy Erin megfizessen a hazugságokért.
Erin azonban nem akarja újra felvenni a kapcsolatot Roisinnal. Új életet kezdett Londonban, nem áll szándékában újra hazatérni. Mikor viszont apja rejtélyes körülmények közt súlyos balesetet szenved, nincs választása: haza kell térjen, és szembe kell nézzen egykori osztálytársával – és saját múltjával is. Erin tudja, ha nyilvánosságra kerül a titka, annak katasztrofális következményei lehetnek.
Mikor Roisin váratlanul eltűnik, minden gyanú Erinre terelődik. Mindent megtenne a családja védelmében, de vajon milyen messzire kész elmenni, miközben az óra ellene dolgozik?" 
Várható megjelenés:  2017. augusztus 20.


John Cure: Rekviem ​egy halott lányért 

"Robin ​Wallace néhány év távollét után végzős egyetemistaként tér vissza Edgar's Hillbe. Megérkezését követően egy halott lány szelleme különös üzenetekkel kér segítséget tőle.
Shelly Hewitt színleg boldog, kiegyensúlyozott családban él férjével és kislányával. De mindez csak a látszat, a felszín alatt szörnyű titkok bújnak meg. Kislánya, a négyéves Becky egy olyan „rossz bácsiról” kezd mesélni, akit a felnőttek nem látnak, pedig napok óta ott van velük a házban.
Shelly egy léleklátót kér fel, hogy tisztítsa meg a házat az ártó szellemtől. Úgy tűnik, hogy Roxanne szertartása sikerrel jár, ám az események mégis pokoli fordulatot vesznek.
Egy brutális gyilkosság képe rajzolódik ki előttük, ami összefügg a kisváros szörnyű múltjával, és az elátkozott dögkúttal. A cél érdekében Robin, Shelly és a léleklátó Roxanne szövetségre lépnek, de az idő előrehaladtával a túlélésük esélye rohamosan csökken.
És felcsendül egy mondóka...
"
Várható megjelenés: 2017.november 2.

 
Sarah Pinborough: 13 perc

"A 13 perc megragadó pszichológiai thriller Sarah Pinboroughtól az emberekről, félelmekről, manipulációról és az igazság erejéről. Sarah Pinborough a könyv szerzőjét a magyar közönség a Ne higgy a szemének című pszichológiai thriller kapcsán ismerhetett meg. A Netflix megszerezte a regény filmes jogait, a 13 Minutes könyvből sorozatot…"

Várható megjelenés: 2017. december 4.

2017. augusztus 7., hétfő

Love & Gelato /II. Nagy Nyári Read-a-Thon/


"Lina ​az idei nyarat Toszkánában tölti, jóllehet, eleinte semmilyen érdeklődést nem mutat az ország napsütötte, varázslatos tájai iránt. Csupán édesanyja utolsó kívánságának eleget téve érkezett addig nem látott apjához. De milyen apa az olyan, aki tizenhat évig a gyereke felé sem néz? Lina ezért nem is vágyik másra, mint hazatérni, amilyen gyorsan csak lehet. Aztán a kezébe kerül egy napló, amit édesanyja az itáliai tartózkodása idején vezetett. A lány előtt hirtelen feltárul egy csodás világ, amely titkos románccal, műalkotásokkal és eldugott pékségekkel van teli. Mindez arra ösztönzi Linát, hogy újdonsült barátjával, Rennel, anyja nyomdokain haladva felfedjen egy titkot, melyről már rég tudomást kellett volna szereznie. A titok pedig azonnal más megvilágításba helyezi az anyjáról, az apjáról, sőt még az önmagáról alkotott képet is. Valaki egyszer azt mondta neki, hogy az emberek a szerelem és a fagylalt miatt mennek Olaszországba – néha azonban ennél sokkal többet találnak."


Először a borító fogott meg, aztán a fülszöveg - mivel imádom Olaszországot - és szerencsére végül nem csalódtam a könyvbe.
Sajnos vannak benne nyelvtani hibák, ez nekem kicsit rontott a könyv hangulatán, de ez nem az író hibája.
Maga a történet könnyed, gyorsan haladós, kikapcsolja az embert és igazi nyári olvasmány. Néhol ugyan elég kiszámítható volt számomra a történet, azért volt benne izgalom is.
Az meg nem is kérdés, hogy meghozta a kedvem Olaszországhoz és Firenze felkerült a top listámra.



Kiadás: Maxim, 2017
Értékelés: 5/5
Fordította: Vince Judit Andrea

"Az élet szerelem nélkül, olyan mint az esztendő nyár nélkül."

http://www.rometransfer.eu/wp-content/uploads/2014/11/1445062713-firenze.jpg

A nő mosolya



"Véletlenek pedig nincsenek! – vallja Aurélie Bredin, aki édesapja halála után átveszi egy kis párizsi étterem irányítását. Azon a végzetes novemberi napon, amikor olyan boldogtalannak érzi magát, mint még soha, a Szent Lajos-sziget kis könyvesboltjában különös könyvre bukkan: A nő mosolya című regény egyik helyszíne nem más, mint az ő vendéglője, a főhősnő pedig mintha… 
Nem, ilyen nincs! Aurélie elhatározza, hogy utánajár a rejtélynek: meg kell ismerkednie a regény írójával. Csakhogy próbálkozásai sorra kudarcot vallanak, mígnem egy szép napon az író levele a postaládájába pottyan. Találkozásuk azonban egészen másképp alakul, mint ahogy elképzelte…"


Már régóta várt rám és épp ideje volt, hogy elolvassam. Abszolút nem ezt vártam a könyvtől, egy könnyed történetre számítottam, de volt benne szerencsére izgalom is.
Először furcsa volt, hogy angol és francia szavak váltogatják egymást a magyar szavakkal vegyítve, de meg lehet szokni. Van a történetbe pár csavar, nekem egy kicsit sok is volt, bár lehet, hogy ezek adják meg a pikantériáját a könyvnek.
Nem ez lesz az egyetlen könyv amit az írótól olvastam, mert megvett magának ezzel a történettel, csak ajánlani tudom. A borító pedig telitalálat lett.


Értékelés: 5/5
Kiadó: Park, 2014
Fordította: Szántó Judit