Azért, hogy ne csak könyvértékelések legyenek a blogon, lássuk azokat a könyveket amik felkeltették az érdeklődésem és Könyvhét környékére várható, hogy megjelenik :) Ezeket a könyveket valamilyen úton-módon mindenképp el szeretném olvasni.
Mariel Hemingway · Ben Greenman:
A Hemingway-átok
"Mariel Hemingway néhány hónappal azelőtt született, hogy a nagyapja, Ernest Hemingway Nobel-díjas író önkezűleg véget vetett az életének. A Hemingway család generációk óta szenvedett az alkoholizmustól, a mentális betegségektől és a sérült emberi viszonyoktól.
A három Hemingway lányunoka közül a legidősebb, a tehetséges művészlélek, Muffet súlyos skizofréniával küzdött, a középső, a gyönyörű szupermodell, Margaux öngyilkos lett. A legkisebb lány, Mariel volt az egyetlen, aki szembe szállt a családját sújtó átokkal. Ő volt az egyetlen, aki felülkerekedett a terhelt genetikai örökségen, és normális életet tudott élni.
Mariel Hemingway 1961-ben született, és filmszínésznőként indult. Ő volt
az egyik legfiatalabb amatőr szereplő, akit Oscar-díjra jelöltek Woody
Allen Manhattan című filmjében nyújtott alakításáért. A színészetet produceri, életmód-tanácsadói és írói pályára cserélte."
Várható megjelenés: 2017. máj. 29.
Eleanor Moran:
Titok
"Mia fiatal, sikeres gyermek-pszichoterapeuta, karrierje felfelé ível,
magánélete kiegyensúlyozott. Ám amikor betoppan hozzá egy tizenhárom
éves lány, Gemma, kísérteni kezd a múlt.
Gemma apjának nyoma
veszett. A rendőrség teljes erőbedobással keresi, mivel erős a gyanú,
hogy a férfi érintett egy sötét bűnügyben. Gemma volt az utolsó, aki
látta az apját eltűnése előtt. A rendőrség próbál nyomást gyakorolni a
pszichológusnőre, hogy szedjen ki minél több információt a lányból.
Gemma
zárkózott, dacos személyisége komoly erkölcsi dilemma elé állítja Miát.
Hogyan tudna segíteni a lelkileg sérült kislányon, ugyanakkor előrébb
vinni a nyomozást, anélkül, hogy elárulná Gemmát?
Mindketten
sötét titkokat rejtegetnek. Szükségük van egymásra, hogy ne roppanjanak
össze. Vajon megtanulnak bízni egymásban, mielőtt még túl késő lenne?"
Várható megjelenés: 2017. jún. 01.
Ned Vizzini:
Nyomás alatt
"Az ambiciózus, New York-i tinédzser, Craig Gilner eltökélte, hogy sikeres lesz az életben, ami azt jelenti, hogy be akar jutni a megfelelő gimnáziumba, a megfelelő főiskolára, a megfelelő munkahelyre. Ám amint Craiget felveszik a manhattani Vezetőképző Gimnáziumba, a nyomás elviselhetetlenné válik. Nem eszik, nem alszik, míg, egy este, majdnem megöli magát.
Craiget, öngyilkossági kísérletének köszönhetően egy pszichiátriára utalják, ahol nem mindennapi új szomszédokat szerez: egy transzszexuális szex-függőt; egy lányt, aki ollóval esett az arcának; és az önmagát megválasztó Armelio elnököt. Itt Craig végre képes szembenézni szorongásának forrásával."
Várható megjelenés: 2017. jún. 8.
2017. május 31., szerda
2017. május 29., hétfő
Gyorsan elhadarom
Lauren Graham: Gyorsan elhadarom
Kíváncsi voltam erre a nőszemélyre, mivel sokakhoz hasonlóan én is néztem egy darabig a Szívek szállodáját és az írónő regényét is olvastam.
Voltak érdekességek ebben a könyvben és volt sok számomra érdektelen infó. Nem tipikus önéletrajzi könyv, de Lauren stílusához szerintem ez illett.
Érdekes volt belelátni, hogy mik történhetnek a kulisszák mögött, hogy alakult az élete, de az például nem tetszett, hogy Lauren váltig állította, hogy nem esett át plasztikai műtéten, pedig azért a régi képeit elnézve eléggé úgy tűnik, de ez csak egy kis szőrszálhasogatás és érdemes lett volna vállalnia, ha már megtette.
Összességében egyszer érdemes volt elolvasni, de nem egy olyan könyv amit újra fellapoznék.
Kiadó: Gabó, 2017
Fordította: Szabó Luca
Értékelés: 5/3
2017. május 14., vasárnap
Karen Rose
Karen Rose: Közelebb, mint hinnéd
Kiadó: Könyvmolyképző, 2017
Fordította: Szabó Krisztina
Értékelés: 5/5
Karen Rose: Gyilkolj értem
"Csókolj, aztán öld meg őket!
Öt tizenéves lányt meggyilkoltak. Csak egyetlen túlélő maradt, aki felfedheti a titkot. Ám azok, akik a rémtettekért felelősek, készen állnak, hogy elhallgattassák. Susannah és Luke megesküdtek, hogy elkapják a gyilkosokat. Személyes okuk van a bosszúra. Susannah-t múltja sötét árnyai kísértik, és nem engedheti, hogy más ártatlanokat is megalázzanak. Luke internetes bűnügyekben nyomoz, és már régóta vár a gyerekeket rettegésben tartó gyilkos felbukkanására. Együtt lépnek be az internetes chatszobák labirintusába, ahol álnevek mögött rejtőznek a tettesek, és ahol bárkiből lehet áldozat. A hazugságok kusza hálójában már csak egymásban bízhatnak meg, és a barátság hamarosan szenvedélyes szerelemmé alakul… de valaki figyeli őket, és kegyetlen sorsot szán nekik."
Kiadó: Ulpius-ház, 2010
Fordította: Weisz Böbe
Értékelés: 5/4
Két Karen Rose könyvet is olvastam az elmúlt időszakban. A Közelebb, mint hinnéd című könyve idén jelent meg az írónőnek, igaz, hogy elég vaskos könyv, de úgy gondoltam nekiállok és nagyon hamar ledaráltam. Újra megszerettem az írónő stílusát, gördülékenységét és rájöttem, hogy hiányzott, mert kevés olyan író van, aki ilyen jól tudja ötvözni a krimit a romantikus szállal. Annyi romantika van benne amennyi kell egy krimihez, se több se kevesebb.
Ezután egyből megnéztem, hogy mit nem olvastam még tőle és a Gyilkolj értem című könyvére esett a választásom. Ez a történet nem aratott nálam teljes sikert, de tetszett, lekötött és kikapcsolt.
Szerencsére még van két könyv amit nem olvastam az írónőtől, de remélem fogok még tőle olvasni újabb történeteket is.
"A pszichológus Faith Corcoran kétségbeesetten próbál elszökni zaklatója elől, aki rémálommá változtatta az életét az elmúlt egy évben. Elég kétségbeesetten ahhoz, hogy arra a helyre meneküljön, ami még a zaklatójánál is régebb óta kísérti. Egyszerre áldás és átok, hogy a közelmúltban megörökölte nagymamája házát Cincinnatiben: az épület menedékké válik, ahol Faith újrakezdheti az életét. Vajon szembe tud nézni az életét a mai napig befolyásoló sötét emlékekkel? Csakhogy Faithnek fogalma sincsen róla, milyen közel került a félelmeihez.
Két egyetemista lány is eltűnt a környéken, és az FBI különleges ügynökét, Deacon Novakot is bevonják az ügybe. A nyomozás váratlanul Faithhez vezeti őt, és beleszeret a gyönyörű, bátor nőbe. Ketten együtt hamarosan rádöbbennek, hogy az ügy bonyolultabb, mint hitték. Kapcsolódik mindahhoz, ami évtizedekkel ezelőtt Faithszel történt, megkérdőjelez mindent, amiben a pszichológusnő hisz, és hátborzongató új jelentést kölcsönöz a hús-vér szónak."Kiadó: Könyvmolyképző, 2017
Fordította: Szabó Krisztina
Értékelés: 5/5
Karen Rose: Gyilkolj értem
"Csókolj, aztán öld meg őket!
Öt tizenéves lányt meggyilkoltak. Csak egyetlen túlélő maradt, aki felfedheti a titkot. Ám azok, akik a rémtettekért felelősek, készen állnak, hogy elhallgattassák. Susannah és Luke megesküdtek, hogy elkapják a gyilkosokat. Személyes okuk van a bosszúra. Susannah-t múltja sötét árnyai kísértik, és nem engedheti, hogy más ártatlanokat is megalázzanak. Luke internetes bűnügyekben nyomoz, és már régóta vár a gyerekeket rettegésben tartó gyilkos felbukkanására. Együtt lépnek be az internetes chatszobák labirintusába, ahol álnevek mögött rejtőznek a tettesek, és ahol bárkiből lehet áldozat. A hazugságok kusza hálójában már csak egymásban bízhatnak meg, és a barátság hamarosan szenvedélyes szerelemmé alakul… de valaki figyeli őket, és kegyetlen sorsot szán nekik."
Kiadó: Ulpius-ház, 2010
Fordította: Weisz Böbe
Értékelés: 5/4
Két Karen Rose könyvet is olvastam az elmúlt időszakban. A Közelebb, mint hinnéd című könyve idén jelent meg az írónőnek, igaz, hogy elég vaskos könyv, de úgy gondoltam nekiállok és nagyon hamar ledaráltam. Újra megszerettem az írónő stílusát, gördülékenységét és rájöttem, hogy hiányzott, mert kevés olyan író van, aki ilyen jól tudja ötvözni a krimit a romantikus szállal. Annyi romantika van benne amennyi kell egy krimihez, se több se kevesebb.
Ezután egyből megnéztem, hogy mit nem olvastam még tőle és a Gyilkolj értem című könyvére esett a választásom. Ez a történet nem aratott nálam teljes sikert, de tetszett, lekötött és kikapcsolt.
Szerencsére még van két könyv amit nem olvastam az írónőtől, de remélem fogok még tőle olvasni újabb történeteket is.
2017. május 7., vasárnap
Novecento
Alessandro Baricco: Novecento
"A Virginian nevű gőzhajó a két világháború között járt Európa és Amerika között – fedélzetén milliomosokkal, emigránsokkal és egyszerű, hétköznapi emberekkel. A fennmaradt legenda szerint a hajón esténként egy különös tehetséggel, páratlan improvizációs képességgel megáldott zongorista szórakoztatta a közönséget. Semmihez sem fogható muzsikájával valósággal elbűvölte hallgatóságát. Azt is mondják, egész életét a hajón töltötte, ott született, és lábát soha nem tette szárazföldre. Hogy miért, senki sem tudja, életének talányos rejtélyét magával vitte – örökre. "
Nem akartam írni erről a könyvről, hiszen nagyon rövid történet, száz oldal sincs, de aztán úgy gondoltam érdemes megemlíteni, még ha csak pár szóban is, mert mégiscsak említésre méltó.
Elkezdtem olvasni és valahogy nem fogott meg, aztán ahogy egyre előrébb haladtam úgy kezdett egyre jobban tetszeni az író stílusa, végül elkapott a gépszíj és letehetetlen lett.
Van egy története, de a hangulata és a mondanivalója sokkal lényegesebb. Még párszor biztos elő fogom venni és újraolvasni, mert egyszer nem elég.
Értékelés: 5/4,5
Kiadó: Helikon
Kiadás éve: 2013
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)