Eleanor Oliphant köszöni, jól van

"A fura lány, Eleanor Oliphant élete óraműpontossággal működik, és tökéletesen üres. Emberi kapcsolata csak anyukával van, akivel minden héten egyszer beszél telefonon, és attól is csak az ekcémája lesz rosszabb. Neki minden éppen így jó; köszöni, jól van. Egy nap azonban meglátja a tökéletes férfit, aki még talán anyukának is tetszene, és onnantól kezdve mindent megtesz, hogy kapcsolatba kerülhessen kiszemeltjével. Ebben viszont folyton megzavarja bosszantó új kollégája, Raymond, akit a kiszámíthatatlan események újra és újra az útjába sodornak. Az események felgyorsulnak Eleanor körül, aki harmincévesen kész végre szembenézni az addig mélyen magába temetett gyermekkorával…"


Először a cím és a borító fogott meg, aztán elolvastam a fülszöveget és azt mondtam, hogy nekem ez a könyv kell.
Jó volt végre egy olyan főszereplőről olvasni, aki furcsa, különc és van mersze vállalni önmagát.
Tetszett, ahogy kialakult Eleanor és Raymond kapcsolata, viszont Eleanor és az anyukája közötti beszélgetések néhol már idegesítettetek.
A végén még meglepetést is tudott okozni az író, nem semmi volt az a csavar amit beletett. Azért végül jobb, hogy Eleanor nyitottabb lett, változtatott nemcsak a külsején, hanem a dolgokhoz való hozzáállásán is, köszönhetően ez Raymondnak is.
Tetszett, kikapcsolt, szórakoztatott, nem bántam meg, hogy a polcomra került.

"Egy ábrándban bármit megvalósíthatunk, bármit az égvilágon."

"Tapasztalatból tudtam, hogy az élet soha nem kínál egyenes utat, úgyhogy megpróbáltam előrevetíteni a várható nehézségeket, és kivédeni őket."


Értékelés: 5/4,5
Kiadó: Ventus Libro, 2017
Fordította: Szalai Virág

Marina

"1980, Barcelona. Óscar Drai, egy óvárosi bentlakásos intézet lakója szívesen barangol az iskola környékén omladozó régi paloták közt. Egy alkalommal be is merészkedik az egyik elhagyatottnak látszó épületbe, ahol a látszat ellenére laknak: egy festőművész és kamasz lánya, az írói ambíciókat dédelgető bátor, szépséges Marina.
A két fiatal közt szerelmes barátság szövődik, és a lány egyszer elviszi Óscart a titokzatos árnyakkal teli régi temetőbe. Az egyik sírhoz rendszeresen kijár egy lefátyolozott személy, akiről nem lehet tudni, nő-e, férfi-e vagy inkább kísértet. Letesz egy szál virágot, aztán ellebeg.
A síron nincs név, csak egy szétterjesztett szárnyú fekete pillangó vésete.
Óscar és Marina a jelenést követve további fekete pillangók nyomára jut, és vérfagyasztó kalandokba keveredik."

Zafón hihetetlenül jól ábrázol és adja vissza a hangulatot.
Egy molyos kihívásnak köszönhetően nem halogathattam tovább az olvasását és nem bántam meg. Már régóta a polcomon vesztegel és egyszer el is kezdtem olvasni, valahogy akkor nem erre vágytam, most viszont megfogott a hangulata és nem eresztett. Ahogy elkezdtem olvasni, tudtam, hogy baljós hangulatú könyv lesz, arra viszont nem számítottam, hogy ennyire szomorú is. Pozitívuma viszont, hogy nem húz le teljesen, mert pozitívan próbálja szemlélni a dolgokat. Összességében tetszett és annak ellenére, hogy nem hosszú könyv teljes, egész történetet kapunk.
Rájöttem, hogy Az Elfeledett Könyvek Temetője sorozatát még nem olvastam teljes egészében, a hiányzó részeket meg is rendeltem, kíváncsi vagyok, hogy egymás után olvasva milyen lesz.
Olvassátok a könyveit, csak ajánlani tudom.

"Aki nem tudja, merre tart, az sehová sem érkezik meg"

"Lelkünk padlásán valamennyien őrzünk egy-egy titkot. Íme itt az enyém"

"Marina egyszer azt mondta, hogy csak arra emlékszünk, ami sosem történt meg"


Értékelés: 5/4,5
Kiadó: Európa, 2016
Fordította: Tomcsányi Zsuzsanna