2014. december 30., kedd
Dobszó a ködben
"Amy Soleil élete nem egyszerű. Nem elég, hogy egy fiú ikertestvérrel verte meg az élet, még szinte évente új városba is költöznek.
Viszont azzal, hogy nem elég talpraesett, senki se vádolhatja: amikor valami titokkal vagy rejtéllyel találkozik, azonnal fejest veti magát a megfejtésébe.
Moonshadowban pedig, ahol idén kikötöttek, hemzsegnek a furcsaságok: az iskola portása kardot visel, az Igazgató mintha egy középkori kínzókamra mestere lenne, a köd suttog az emberek fülébe, eltűnik egy közkedvelt tanár, sőt, még Amy szülei és nővére is máshogy emlékszik a múltra, mint ahogy az megtörtént, furcsa, sosem volt eseményekről és helyekről beszélnek és ha mindez nem lenne elég, a lány hamar egy zenekar dobfelszerelése mögött találja magát, és újra és újra be kell bizonyítaniuk, hogy igenis ők a legjobb banda a földtekén.
Amikor pedig Amy rátalál saját magára egy közösségi oldalon, újdonsült barátaival együtt a nyakába veszi az utat, hogy megtalálja az egyre sokasodó rejtélyek kulcsát amíg még lehet. "
Az elején nekem nagyon furcsa volt a stílusa, nyelvezete. Aztán egy idő után megszoktam és élvezhetőbb lett. Igazából másra számítottam,mint amit kaptam ettől a könyvtől. A történet végén kiderül, hogy milyen lényekről van is szó igazából, de sajnos nem érte el nálam, hogy egyből olvasni akarjam a második részét.
Van azért olyan ami tetszett a könyvbe,például a köd, amibe hirtelen el lehet veszni. Ez a része nagyon jól fel lett építve.
Aki szereti a rejtélyeket, a titokzatosságot és még nincs elege az idegen lényekből annak csak ajánlani tudom.
Kiadó: Főnix Könyvműhely, 2014
Értékelés: 5/3,5
A történet világáról bővebben
A könyvet köszönöm a Főnix Könyvműhelynek!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése