2015. december 31., csütörtök
Amikor ezt olvasod, én már nem leszek
"Daelyn az iskolai kegyetlenkedések céltáblája, tele van lelki sérülésekkel, komplexusokkal. Egy sikertelen öngyilkossági kísérlet miatt nem tud beszélni, a némaság magánya veszi körül. Szeretne elmenekülni az iskolától, a szüleitől, az életétől Korábbi öngyilkossági kísérletei kudarcot vallottak, de miután rátalál egy honlapra, amely öngyilkosságot tervezők számára készült, már tudja: ezúttal sikerrel jár majd. 23 napja marad, hogy esetleg változtasson a döntésén. És rögtön az első napon találkozik valakivel: egy különös fiúval, aki barátkozni szeretne vele, aki segíteni akar rajta. Megkezdődik a visszaszámlálás."
Először a borító és a cím fogott meg és miután a fülszöveget is elolvastam, utána rögtön tudtam, hogy nekem ez a könyv kell.
Egy elgondolkodtató és megrázó történetet kapunk. A témáját nagyon nehéz jól megírni, az írónőnek mégis sikerült, nincs tele klisével, nem akar meggyőzni. Ezt a könyvet olvasni kell, csak ajánlani tudom, annak ellenére, hogy utána az embernek nem lesz vidám kedve.
"Ami pár perc alatt történik, az megváltoztathatja az embert mindörökre."
"Huszonegy napom van rá, hogy létezésem legapróbb nyomait is eltüntessem. Huszonegy perc alatt meg tudnám tenni."
"Mindig van kiút. Csak el kell indulni rajta. "
Értékelés: 5/4
Kiadó: Móra, 2015
Fordította: M. Szabó Csilla
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése